Szászvár


A Hegyhát keleti részén elterülő község már a kőkorszakban is lakott volt. A vár első írásos említése 1332-ből származik. Ennek építése a település püspöki kézbe kerülésével indult meg román, ill. római kori maradványok helyén. A község közigazgatási központként funkcionált a török hódítás alatt, majd annak vége felé várát felrobbantották. Épen maradt ülőfülkéje páratlan Európában. A bencés apátság megtelepedése ugyancsak összefügg a település XV. Századi megerősítésével. A biztonság növekedésének volt köszönhető az iparosok megtelepedése is. Az egykori molnárok jelentéségére utal a szárazmalom és a molnárház, amelyek agrártörténeti emlékek.

A túlnyomóan katolikus lakosság plébániatemplomát a XVIII. sz. utolsó harmadában építették a bencések apátsági templomának helyén, egyes középkori részleteket felhasználva. A község lakosságának nemzetiségi összetétele csak a XIX. sz. elejétől változott meg, ekkor jelentek meg a német betelepülők.

A település híres szülötte Kiss György szobrászművész, akinek az alkotásai szülőhelyén kívül leginkább Pécsett és a fővárosban láthatók. A település gazdasága a XIX. sz. végétől élénkült meg a közlekedési kapcsolatok javulásával és a bányászat fejlődésével. Az igazi áttörés a II. világháborút követően ment végbe a nehézipar, elsősorban a bányászat fejlesztésének köszönhetően. Az 1990-as évekre a racionalizálás eredményeként felhagytak a szénkitermeléssel, és a korábban prosperáló község gazdasági jelentősége csökkent. A rendszerváltással járó önkormányzati önállósodás eredményeként külön vált Máza és Szászvár.

A község Baranya megye északkeleti részén, Baranya és Tolna megye határának közvetlen szomszédságában fekszik. A hegyvidék itt szelídül hirtelen megszakítással dombos területté, szinte beleolvad a tolnai dombvidékbe. A faluban sok a zöldterület, park. A látványt erősíti az a gyönyörű természeti környezet is, amelyben Szászvár fekszik. Megtalálható itt a zöldvirágú hunyor, a sárga kankalin, a leánykökörcsin, valamint az őszi kikerics. Az állatok között megemlíthető a gímszarvas, az őz, a vaddisznó, a róka, a borz stb. rendszeresek a vadászatok is, valamint kedvelt lett a koronglövészet. Jellemzőek a bükkös és tölgyes erdők. Tavasszal, amikor még a lombos fák nem árnyékolnak, sok a különleges lágyszárú: májvirág, illatos hunyor, kankalin, ibolya, bókoló, erdei szellőrózsa, keltike, meténg. Nyáron a székfű (mecseki tea), harangvirág, tüdőfű, csattogó eper, ősszel az őszi kikerics, az egyhajú virág, a szúrós csodabogyó, vadkörte a legjellemzőbb.

Számos rovar, lepke, pókok, gyíkok, erdei sikló, csigák, énekes és ragadozó madarak élnek a környéken. A Piócás árokban megtalálható a rák, gőte, Császtában a patakban a mocsári teknős is előfordul. A erdő védetté nyilvánítása 1977-ben történt.

Bizton állíthatom, hogy ha valaki szereti a friss levegőt és a változatosságot, Dél-Dunántúl kellemes, barátságos környezetében magába szippanthatja a vidéki élet békéjét, kultúráját és hagyományát.